2011. március 31., csütörtök

12. és 13. nap: Kicsit kaotikus napok

2011. március 31 Tegnapi napon sajnos nem tudtam írni, ezért mindenkitől, aki izgult ez miatt elnézést kérek, de sajnos úgy alakultak az események, hogy nem jutott rá idő. A megszokott időben, amikor írni tudtam, kicsit végre kiszabadultam a kórház falai közül és találkoztam egy kedves barátnőmmel, a Sipikével. Gondoltam majd amikor Bazsi elaludt, akkor megírom de sajnos ez nem ment egyszerűen tegnap este, éjjel így csak most jutott rá időm, hogy az elmúlt két nap eseményeit leírjam. Az eredmények továbbra is csodálatosak és nagyon szépen alakulnak. A fehérvérsejt számunk a tegnapi nap folyamán már 700 volt, ami már a 1000-re nőtt és a neutrophin tartalma a tegnapi 190-ről mára 200-ra emelkedett. Tegnapi nap folyamán kisebb aggódást véltünk felfedezni az orvosok arcán a GVH miatt, de szerencsére eddig nem jelentkezett semmi féle erős tünet az enyhe piros pöttyökön kívűl, amik hullámszerűen tűnnek elő. A másik nagyon jó hír, hogy az osztály többi lakójához hasonlóan nálunk is negatív lett a rota gyors teszt. Ez egy újabb jó hír:-) Bár szinte biztosak voltunk benne, hogy ezen a téren minden rendben lesz, mert már jó pár napja elmúltak a hasmenéses tünetek. Szóval nagyon örülünk az eredményeknek, büszkék vagyunk a mi kicsi fiúnkra és érezzük, hogy jó úton haladunk a cél felé. Azt mondták, hogy ha így alakulnak tovább a sejtszámok akkor az is elképzelhető, hogy jövő hétre már félsterilek lehetünk:-) Egyenlőre még a boxban, de már lassan lazítanak a körülményeken, például nem kell kesztyűt húzni és végre megérinthetem rendesen a Bazsit:-) Ennek az a feltétele, hogy három napig minimum tartsa az 500-as neutrophin számot. Szóval már látunk magunk előtt valamit, ami a következő lépés:-) A jó hírek mellett azért sajnos kisebb rossz hírek is vannak. A Bazsi nagyon nehezen viseli az elmúlt napokat, mondhatni, hogy egyre nehezebben. Nagyon nyűgös, semmi sem jó neki. Nehéz lekötni a figyelmét és nagyon nehezen alszik el. Általában ahogy kilépünk a box ajtaján már fel is ébred és percek alatt felhúzza magát. Ma is végre elaludt nagy nehezen és gondoltam kimegyek inni valamit mert teljesen kiszáradtam. Amikor kimendtem normális, alvásban lévő 90 körüli pulzisa volt. Azonnal felébredt és 2 perc alatt (körülbelül ennyi idő volt mire beöltözve visszamentem) üvöltött és 180-ra feltolta a pulzusát. Tegnap este is nagyon nehezen aludt el. Én fél 11-ig próbálkoztam vele, aztán feljött a Peti hátha neki sikerül és végül éjfélkor aludt el. Folyamatosan sírdogál és se az ágyba se kézbe sokszor nem jó. Szóval nagyon nehezek még mindig a mindennapok. Teljes leszívja az energiánkat egy-egy boxban töltött idő. Tudjuk nagyjából az okát, csak nehéz kezelni a helyzetet sokszor. Elkezdett tegnap óta szépen enni:-) Valószínűleg enyhűl a nyálkahártya probléma. Ennek nagyon örülünk, mert talán lassan a melléetetést is leállítják. Ma megijedtem kicsit mert néha evés közben köhög és olyan mintha hurutos lenne a torka. Azt mondták, hogy az elhalt hámsejtek tisztulnak és azokat köhögi fel, szóval ez is normális jelenség. Napok óta a föld felett 2 centivel lebegek, mert végre elkezdtem látni, hogy úgy mondjam a sötét alagút végét:-) Már egyre többször elképzelem magamba, ahogy otthon vagyunk és minden rendben van. Sétálgatunk és nagyokat nevetünk:-) A jó idő is segít, hogy magam elé vetítsek olyan képeket, amiben hárman együtt boldogan sétálunk és végre egy normális éhetet élhetünk:-)

2 megjegyzés:

  1. Hamarosan igy lesz csak igy tovább közeledik az alagút vége:))) Millió puszi

    VálaszTörlés
  2. HajráHajráHajráHajráHajráHajráááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá :D Ügyeskedjetek ugyanígy tovább! :) Puszi!

    VálaszTörlés