2010. november 17., szerda

Egy csodálatos eredmény

2010. november 17

Tegnap ismét kimaradt a blog írás. Későn értünk Pestre és mire túl voltunk a kezelésen a Bazsi etetésén és altatásán, már annyira kifáradtam, hogy képtelen voltam leülni a gép elé írni, akármennyire is szerettem volna.

Nagyon vártam, de ugyanakkor nagyon is izgultam az eredmény miatt hiszen a Bazsi napok óta nagyon nyűgös ismét, éjszaka is többször felébred és nehezen tudom lenyugtatni! Most a transzplantációs ambulanciára kellett mennünk, aminek kevésbé örültem, mert bár transzplantált betegek voltak, de azért sokan. Ilyenkor mindig izgulok nehogy valami elérje a Bazsit. Hiszen mi itthon nagyon vigyázunk rá, nem visszük sehova, nem megy emberek közé. Próbálunk megtenni mindent annak érdekben, hogy megóvjuk minden bajtól.

Az eredmény fantasztikus volt. A neutrophin számunk 2500 volt:-) Ez egy csoda:-) Nála az! Ismételten nem tudom minek köszönhető pontosan, a kezelésnek vagy az injekciónak, amit kap. Mindegy is! Az a lényeg, hogy azt folytassuk, amit eddig és reménykedjünk továbbra is a legjobbakba! Az eredményre való tekintettel hazajöhettünk, úgyhogy ismét itthon vagyunk:-) Jövő hét végén kell újra felmennünk és bízok benne, hogy ezt az időt ismét itthon tudjuk együtt tölteni, kórházaktól távol.

Ismét voltunk két kezelésen, ami biztosan használ a Bazsinak! Nagyon nyűgösen viselte, most ezeket is.

A nyűgösségének oka egyértelművé vált ma. A Doktor Urat megkértük, hogy nézze meg a fogacskáját, mert gyanús, hogy nő. Ahogy hozzáért a fogínyéhez üvöltött Bazsi, azon kívül alul két erőteljes foggyökér látszódik és felül az egész fogínye be van gyulladva. Vagyis nőnek a fogacskák, kíváncsi vagyok mikor bújik ki:-)

Ma tehát ismét itthonról kívánok NAGYON SZÉP ÁLMOKAT MINDENKINEK:-)

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Bazsi egy kis hős! Egy teljesen egészséges gyereket is megvisel amikor jönnek a fogai, így nem csoda, hogy Bazsi is nyűgös. Hálistennek, hogy csak ezért! A neutrophin szám tényleg fantasztikus, folytassátok csak tovább a kezeléseket! Hétvégén szívesen eljövünk, még beszélünk addig telefonon is, mi is ma hazaérünk a hosszú túránkból.
    Sok puszi nektek!

    VálaszTörlés
  2. Hát gratula, azt hiszem, Bazsi igazán türelmesen tűri a dolgok alakulását, és némi nyűgi sztem belefér :)
    Örülök, hogy újra itthon vagytok, remélem sikerül bepótolnom az elmaradt talit :)
    Vigyázzatok magatokra, nagy puszi Nektek!

    VálaszTörlés