2010. október 17., vasárnap

Ismét egyedül mi ketten...











2010. október 17








Eljött a vasárnap, amitől már tegnap is nagyon féltem. A Petinek mennie kellett, hiszen dolgozik holnaptól. Ketten maradtunk, nélküle és ez nagyon rossz. De hamar itt lesz a péntek és akkor újra együtt lehetünk:-)








Azt mondta tegnap az én drága férjem, hogy akármennyire nonszensz is ez az elmúlt 4 nap a körülményeket leszámítva, volt az egyik legjobb 4 nap amit együtt eltölthettünk az elmúlt időszakban. Azt hiszem így átgondolva az egész helyzetet, tényleg így van. Most végre tényleg egymással foglalkozhattunk, egész nap Bazsizhattunk és nem "zavart" minket senki és semmi. Persze nem a családra gondolok, mert az csak jó amikor látógatók jönnek, mert tudod, hogy szeretnek titeket, csak néha sok az embernek, amikor minden az ember nyakára zúdul. Itt most nem volt ilyen:-) Nem volt munka, állandó telefonok stb., csak mi hárman és ez a mostani pokolban egy kis paradicsom volt.








Annyira igaz, hogy az ember csak akkor érzi igazán bizonyos dolgoknak a fontosságát, amikor nincs. Próbáltam már nagyon régóta ezt a gondolkozásmódomat megváltoztatni de sajnos hibákat újra és újra elkövetek így ebbe a csapdába is rendszeresen beleesek. De most aztán igazán tudom érezni azt, hogy mennyire is értékes egy normális, nyugodt családi élet, egészségben, boldogságban és minden nap EGYÜTT!








Már írtam, azt hiszem egy párszor és biztos, hogy írni is fogom, hogy milyen nagyon nehéz ez az egész helyzet, úgy ahogy van. Erre csak hab a tortán az a távolság, ami szétszakítja a családunkat minden héten hétfőtől péntekig. Lehet, hogy önző dolog ebben a helyzetben, de nekem, mint feleségnek és nőnek is nagyon hiányzik az, hogy nincs mellettem minden nap a párom, a társam, a támaszom, a szerelmem, mert nagyon szeretlek Kicsim! Az, hogy itt van nekem a Bazsi és együtt vagyünk ketten, valamelyest megkönnyíti a helyzetet, így eltudom képzelni, hogy mindezt megélni milyen nehéz lehet a Petinek, otthon, teljesen egyedül, nélkülünk.








Holnaptól ismét visszakerülünk a kórházba és készülünk a keddi nehéz napra egy újabb csontvelő biopsziára. Az altatás lesz a legnagyobb kockázat. Voltak ezzel problémáink az elmúlt alkalmak során, az MR vizsgálatkor de most nem lesz semmi gond. Bazsi ügyes baba:-) Egy kis hős! Neki ez már csak rutinművelet, alhangon megjegyzem sajnos. De ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy milyen erős nagyfiú lesz, amikor túlleszünk ezen az egészen. Most leküzdünk minden bajt és gondot, aztán jöhet a felhőtlen boldogság:-)








Ma eszembe jutott, hogy ha minden jól alakul a donor kereséssel akkor számítsaim szerint karácsonykor pont benn leszünk a steril boxba! Egyenlőre nem tudom elképzelni ezt az egész helyzetet, magát a steril szobában töltött időt sem, de inkább legyen így, mert akkor minél hamarabb túlleszünk az egészen.








Ma megírtam a levelet az alapítványoknak, a Peti pedig írt egy mailt a Boros-Bocskornak és a Vujity Trutykonak (remélem jól írtam a nevét, ha nem elnézést)! Muszály segítséget kérnünk, mert a Pestre járkálásokat minden héten nem fogjuk bírni anyagilag. Márpedig ezek az együtt töltött pár napokra mind a hármunknak szükségünk van. Eleinte azt terveztük, hogy majd kéthetente feljön a Peti, de most már 1 hét után is beláttuk ez nem megy, egyikünknek sem. Ez úton is kérem azokat, akik olvassák a blogot, hogy ha valamilyen ilyen irányú segítséget, vagy kapcsolatot tudnak akkor szóljon, mert most minden segítségre szükségünk van. Nem pénzre gondolok, utazási utalványra, kedvezményre, vagy csak egy nagyon befolyásos ismerős is jól jön az adott helyzetben. Remélem senki nem veszi ezt rossz néven, hogy megemlítettem, de ahány kommunikációs csatorna annyi lehetőség.








A Bazsi ma nagyon nyügi volt. Szerintem jön a fogacskája. Nyálzik, állandóan tömi a kezét a szájába, ami mellesleg nagyon édes:-) De a szavak helyett beszéljenek a képek: Sajnos még hagy némi kivetnivalót a blogírási technikám így a képek fenn találhatóak meg:-)
Jó éjt, szép álmokat SZERETÜNK APA!




4 megjegyzés:

  1. kedves Niki és kis Manócska!
    nagyon szorítunk nektek holnap és minden rendben lesz!!!
    nagyon szépek a képek!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Szerdan megyek Pestre, ha bmit tudok vinni vagy hozni, akkor csak szoljatok...

    VálaszTörlés
  3. Kedves Reni!

    Nagyon szépen köszönjük, biztos minden rendben lesz:-)

    Puszi

    Kedves Gergő!

    Aranyos vagy, ha valami kellene szólok! De egyenlőre van minden!Még egyszer köszönöm!

    Puszi neked

    VálaszTörlés
  4. Niki drága, gondolkozom azon, hogy kitől tudunk segítséget kérni.
    Reméljük hamar lesz donor és ha most ezt a Karácsonyt fel is kell áldozni, csak azért van, hogy a húsvétot már egészségben együtt töltsétek. A május 1-ét meg már együtt ünnepeljük, lufival, virslivel és remélhetőleg egy kis Hubyval. :)
    Sokat gondolunk rátok, ha bármit tudunk segíteni hívjatok, írjatok! PUSZI

    VálaszTörlés