2010. október 27., szerda

Csoda történt

2010. október 27

Reggel 8-ra ismét vérvételre kellett ma mennünk. Szegény Manót előre sajnáltam, hogy megint hányadik alkalomra sikerül vajon megtalálni azt a vénát, amelyik jó. Megpróbáltam mindent megtenni annak érdekében, hogy a vére ne alvadjon ismét be újra és újra kémcsőbe így elötte jó sok teát ittunk. Másodikra sikerült is megtalálni a megfelelő vénát a kis bucóján. A múltkori hatodszori próbálkozáshoz képest ez a mostani eset szerencsésnek mondható. A vérvétel után megtettem a szokásos "sétálos vérvételemet", azaz elvittem a 2C épületbe található hematológiai laborba Manó vérét. Most próbáltam nem elkövetni azt a hibát, amit legelső alkalommal és türelmesen vártam az eredményt. Hamar meglett. Ismét kitűztük az 1000-es neutrophin számot célul, de ami történt az számomra is hihetetlen volt, ugyanis 1510-re felugrott:-) Az első gondolatom az volt csoda történt:-) Régen éreztem ekkora örömöt. A többi értéket nem tudtam leolvasni, egész pontosan értelmezni, mert azokat a tartományokat nem ismerem, így hát rohantam vissza, hogy minél előbb megtudjam, a többi értékünk, hogy áll. A választ megkaptam: A Bazsi vérképe olyan jó, mint a mai napon születése óta nem volt!!! Csoda történt? Lehet! Megmagyarázni nem tudom én sem és az orvos sem. Lehet, hogy a múlt heti neuphogén injekció indított be egy folyamatot, lehet, hogy a terápia használt, vagy a sok energia, amit kap. A lényeg, hogy most az a feladat, hogy ezt a vonalat folytassuk, ami eddig volt, hogy a Manó erősödni tudjon.

A csoda estére tetőzött...a mérlegelésen 4.710 grammot nyomtunk:-) igen hihetetelen! Nem tudom mi történi, de érzem, hogy ez nagyon jó. Egy kis felszusszanás a sok rosszból!

Történt még egy fontos esemény, de ez pénteken válik biztossá, úgyhogy addig nem is írok róla! Azt mondta nekem valaki, hogy sokszor "egy jól irányzott ima is használ". Drága, édes álmodó kisfiam! Ma azért imádkozom, hogy további ilyen CSODÁS EREDMÉNYÜNK LEGYEN!!!!

9 megjegyzés:

  1. Toväbbra is szoritok! Eljen a csoda!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Drágáim!
    Úgy, de úgy örülök! :)) Most sikerült gép elé ülnöm, és a sok szomszéd biztos halálra váltan hallgatta, ahogy én örömömben rikkantottam egyet :D
    Dejóóóóóóóóóóóóóó:))
    Szorítok, nagyon! Csak így tovább! A csoda mindig jelen van, csak higgy benne!

    Puszi nektek!

    VálaszTörlés
  3. Szuper!!!!Igy tovabb, Mano nagyon eros!!!Pussz

    VálaszTörlés
  4. Igy tovabb Mano!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon örülök, és továbbra is szorítok nektek..Látod csak bízni kell, és a megmagyarázhatatlan csoda megérkezik.... Sok sikert, innen már csak jobb jöhet!! Millió puszi Nektek.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Ez egy fantasztikus hír! Hajrááááá Bazsi, csak így tovább! Puszi Nektek Limbi Kriszti

    VálaszTörlés
  7. Nagyon bizakodom, nagyon jót érzek most én is. Imádkozom én is értetek! SOK PUSZI

    VálaszTörlés
  8. Veletek vagyunk mi is! Szorítunk, hogy minden rendben legyen!!!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon örülünk a jónak ! Csak be kell vonzani !
    Higgyél és vonzzad a csodákat ! A szeretet mindenre képes Anyuci !!

    VálaszTörlés