Egy nehéz nap

2010. október 19

Az éjszaka nem volt zavartalan. Manó nehezen akart elaludni, nagyon huncutkodott és amikor végre aludhatott volna akkor rendszeresen fel kellett ébreszteni, mert az altatás miatt éjjel 3-kor ehetett utoljára és 5-kor ihatott. Szóval alig aludtunk mind a ketten, ráadásul éreztük a ránk váró nehézségeket.

Reggel 9-től egészen mostanáig egy nagyon nagyon kemény napot éltem meg. Talán az eddigi legkeményebbet, de azt mondták, más anyukák, hogy ez még csak a kezdet, szokjam. valóban szokni kell. Főleg azt, hogy egy olyan tehetetlen helyzetben állsz a gyereked mellett, hogy nem tudsz segíteni, a fájdalmát, szenvedéseit enyhíteni...mert azokból sajnos ma kijutott.

Eddigi történéseink során kétszer volt altatás, de egyik sem volt olyan nehézkes, mint ez. Talán megtette a kellő hatását az a tény, hogy ez a harmadik altatás volt ebben a hónapban. Reménykedem benne, hogy ez a csontvelő minta sikerült és nem kell többet ilyen miatt altatni a Bazsit.

Reggel negyed 10-kor elekzdődött az egész.Mindösszesen fél órát tartott de engen és a mamámat, csak 1 órával később engedtek be. Kijött az orvos, akinek az aggodó tekintetén láttam , nem ment mindán simán. Azt mondta a Bazsi nem akar levegőt venni így oxigént kell kapnia és ingerelni. 10.15-kor amikor bementem egy elképesztő látvány fogadott. A gyerekemen oxigén maszk volt és fájdalmasan, keservesen nyőgött. Egyértelműen nem volt még magánál. Hiába simogattam, szólítgattam nem nyitotta ki azt a gyönyörű, fekete gomb szemét. Újra visszaaludt, mondták, hogy ez normális, hagyjam csak kialussza az altatót, az értékei (pulzus, szaturáció, vérnyomás, légzésszám) rendben van. Békésen, nyugodta és néha már nagyon ijesztően mélyen alzdt. Egyszer csak ébredezni kezdett, aminek nagyon megörültem...egy ideig, mert jött az újabb pofon. A Bazsinak 220-as pulzusa lett és ordított a fájdalomtól. Először nem értettem miért, hiszen már volt biopsziánk és az nem fájt ennyire. Valóban, mert az nem is volt jó, nem vettek elég mintát, most igen. A takaró levételével, az első pelenkázásnál feltárult elöttem a kép, a Bazsinak a csipőlye és a lába is le van kötözve...két helyről vettek mintát, mert az egyikből nem jött ki a csontvelő. Az algopirin nem használt, miközben kiszáradt szájába próbáltam pár korty teát adni, de nem tudtam felvenni a sebek és a csövek miatt. Egy erősebb fájdalomcsillapító hatására visszaaludt, mondanom sem kell, nem éppen a legnyugodtabb állapotba. A vérnyomása esni kezdett ezért újabb vért vettek tőle, mert lehet, hogy vért kell kapnia, ugyanis- egy újabb infó- sok vért vesztett a biopszia során. A vér rendben van. A fájdalomcsillapító az ok... délután háromkor felébredtünk éhesen de ég cxsak teát ihattunk, majd utánna jöhetett a hami.

Most kezdek lenyugodni. Megvolt az első mosoly...mert ilyen elgyötörten ennyi fájdalom után is az első elkapott tekintet után egy ŐSZINTE SZERETLEK MOSOLYT KAPTAM!