58. nap: Hirtelen kiürült a szoba

2011. május 15

Sokszor már csak a blog bejegyzéseim miatt tudom, hogy hányadika is van és milyen nap. Az idő érzéke az embernek teljesen összezavarodik mert csak egyfajta időt ismersz és követsz, hogy éppen hány naposak vagytok és még mennyi van vissza.

Ma meglátogattak minket a Peti szülei, így egész nap együtt volt a családunk egy része. Nagyon furcsa érzés volt mind a Bazsinak mind nekem, amikor elment mindenki mert hirtelen kiürült a szoba és megint csak ketten maradtunk.

Egyre nehezebben kezelem azt, hogy mindenki jön-megy csak mi maradunk, előre láthatólag még egy jó darabig. Persze látom magam előtt a célt és nagyon örülök annak, hogy Bazsi jól van és minden nagyon szépen alakul, csak azt hiszen eljött az idő, hogy lassan rendbe tegyem magam, egészen. Az a legnagyobb baj, hogy nem tudom jelenleg, hogy mi segítene és mit tegyek, hogy újra annyi energiám és sok sok pozitív erőm legyen mint volt. Csak egyetlen dolog ad mindig erőt a fiam mosolya és boldogsága, valahogy minden más értelmetlennek tűnik jelenleg. Nagyon remélem, hogy csak a hormonok és a front dolgozik bennem és nyomja le ennyire mélyre a hangulatomat. Nagyon szeretnék már otthon lenni és normális életet élni, normális körülmények között, nem pedig kórházban tölteni a mindennapjainkat, amit már több, mint egy éve tesszük. Az elmúlt napokban rengetegszer eszembe jutott az amikor terhesen feküdtem még benn Pécsett 2 hónapot és arra gondoltam, hogy megszületik a Bazsi és minden rendben lesz. Aztán Bazsi kórházba került és újra és újra bíztam benne, hogy hamarosan minden rendeződik és otthon leszünk. Aztán megtudtuk a betegséget Pestre kerültünk, egy kis időre haza és most itt ülök a mai napon és megint arról álmodozom, ami másoknak természetes és normális, hogy otthon lehessek, lehessünk a családommal és élhessük boldogan az életünket.

A napokban beszélgettem egy anyukával, akik már a 100. nap környékén vannak, hogy ahogy közeledik az a nap, amikor mehetünk annál nehezebben viseli az ember az itt létet, és ez tényleg így van. Nagyon is. Napok óta nagyon rosszul érzem magam és próbálom nagyon nagyon összeszedni magam, mert tudom, hogy a fiamban szüksége van rám.

Elnézést kérek, amiért az én lelki világom bújával bajával fárasztok mindenkit de megfogadtam, hogy a blogban nem fogok hazudni és arról fogok írni, ami történik velünk, amit érzek. Sajnos most ez jött ki.

Bazsi jól van:-) Most alszik mint egy kis angyalka és remélem ilyen angyalka marad az éjszaka is:-) Lefekvés előtt kicsit bepirosodott a kis feje, amitől megijedtem de most már minden rendben van és Apának üzenem nem meleg a fejünk:-)

Ma ismét képekkel búcsúzom, amik nagyon édesek és amiket a mai napon csináltunk!

Jó éjszakát mindenkinek és üzenem a kedves olvasóknak, hogy aki csak teheti bújjon oda párjához, családtagjához, gyermekéhez és gondoljon csak egy percig arra, hogy milyen szerencsés, hogy ott lehet vele! Én ma álmomban ezt meg fogom tenni! Álmomban megölelem úgy a családomat, mint ahogy a Peti ölelt minket búcsúzáskor!