2010. december 26., vasárnap

Mi történt

2010. december 26

Lassan véget ér a karácsony és végre eljutottam odáig, hogy pótoljam az elmúlt napok kimaradt írásait és történéseit!

Mi is történt azóta? Röviden, nagyon sok minden, de azért persze részletezem is kicsit:-)

Szerda, csütörtök Pesten voltunk a szokásos kontroll vizsgálatunkon. Szerda nagyon strapás nap volt ismét, mivel sietnünk kellett, 5 órára időpontunk volt a terapeutánknál. Felértünk időben, mert nem volt nagy forgalom és a Bazsi is nagyon jól viselkedett, mert szinte végig aludta az utat, velem együtt, és majdnem szegény Apa is elaludt:-) De persze azért résen volt, hisz ő vezetett. A kezelésünk megint nem volt egyszerű mert Bazsi sokat sírdogált, és most nem én mentem be vele, hanem az Apukája, mert nagyon negatívnak éreztem magam, úgyhogy inkább kinn maradtam a váróba. Az esténk szépen eltelt az alapítványi házba és reggel a szokásos módszerrel és időpontba készültünk át a transzplantációs ambulanciára. Utólag megállapítottuk, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges volt felmennünk, mert a karácsonyi forgatag ott is meghagyta a nyomát és hatalmas kapkodás volt. A vérvizsgálatot és a szurit pedig Pécsen is el lehetett volna intézni, így megúszhattunk volna egy tortúrát. De utólag már mindegy! Két dolog végülis értelmett adott az odautazásunknak. Az egyik, hogy megtudtuk, kiválasztották a donort, azt az egyet amelyik a legmegfelelőbb. A másik, pedig, hogy a Bazsi tudott két kezelést kapni.

Az az igazság, hogy nagyon felzaklatott mind a kettőnket a transzplantáció újabb híre, hiszen az egyik orvos már januárban meg akarja kezdeni. Persze jó hír, hogy van donor és, hogy elkezdődhet az egész, csak most olyan hirtelen közelinek tűnt az egész. A másik orvos szerint még várni kéne amíg a Bazsi megerősödik. Bennem pedig egyfolytában az bujkál, hogy milyen szuper is lenne, hogy ha megúszhatnánk az egészet és magától beindulna a Bazsi kis csontvelője. Bár napok, sőt hetek óta nagyon mély ponton vagyok de azért még mindig bízok benne és látok egy kis halvány remény sugarat arra vonatkozólag, hogy ez össze fog jönni.

Csütörtökön este miután hazaértünk és a Bazsi elaludt feldíszítettük ketten a fát, hogy a Bazsi már arra ébredjen, hogy meglepi várja:-) A meglepi sikerült is. reggel amikor felébredt és meglátta a fát és a csillagszórót az Apja kezében először tátott szájjal nézett, aztán úgy elkezdett nevetni és annyira tetszett neki, hogy majdnem elfelejtette, hogy éhes:-)
A szentesténk szépen telt el. Meglátogatott minket a nagyi és mi is meglátogattuk a nagyszülőket. Nagyon örültem neki, hogy teljesült a kívánságunk és itthon leszünk egész ünnepkor, hárman együtt. Aztán eljött a másnap reggel. Bazsi 39 fokos lázzal ébredt. Nem tudtam mi tévő legyek azon kívül, hogy adtam neki lázcsillapítót, így felhívtam a doktornőt és a Peti már robogott is be vele az onkológiára. Ott megint vérvétel, vizelet minta és fül-orr-gégészet. A láz nem akart elmúlni, de Bazsi jól volt. Játszott, evett, ivott, aludt, mintha semmi gondja nem lenne. Minden eredmény negatív lett. a vére a neutrophin számot leszámítva teljesen rendbe van. Se gyulladás, se fertőzés nincs a szervezetébe, egyenlőre a vizeletvizsgálatra kell várni. Este még lázas volt és reggelre mintha csak egy rossz álom lett volna az egész. Bazsi lázmentes lett és minden megint teljesen rendbe van. A Peti 10%-ig biztos benne, hogy a kezelés miatt van, ugyanis pár napon belül utána még belázasodhat és az a jó, mert akkor használt nagyon. Holnap lesz még vizelet eredmény. Ha az is negatív akkor nagyon örülök, mert ugyanaz van mint két héttel ez előtt a kezelés után, és csak annak az utóhatása és nagyon is használ...

Még egyszer így a karácsony utolsó óráiban kívánunk mindenkinek NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT!

2 megjegyzés:

  1. Én pedig még nem egyszer, de nagyon -nagyon sokszor kívánok Nektek erőt-egészséget- és sok együtt eltöltött Boldogságos Örömteli Karácsonyt! :) Nikim: ne csüggedj, hisz mind tudjuk, az a sok megpróbáltatás igenis azért van, hogy még erősebbé tegyen Benneteket és azért is, hogy mikor már minden rendben lesz, mosolyogva és büszkén tudjatok gondolni arra: ezen is EGYÜTT és sikert aratva jutottunk át!
    Puszillak mindegyikőtöket, kitartás Tündérke! :-**

    VálaszTörlés