2011. február 11., péntek

Rendeződtünk....

2011. február 11

Végre napok óta minden olyan, ahogy annak lennie kell. Pár nap aggodásba és nagyobb odafigyelésre volt szükség, de Bazsi állapota rendeződni látszik...

Bazsi már újra szépen eszi az adagjait, és megeszik mindent, amit eddig:-) A pépeset a tápszerét is. A pépes hamikban visszatértünk az eredeti megszokot és kedvelt ízekhez, és egyenlőre hanyagoltuk a 8 hónapos bébiételeket. Tanácsként is kaptuk, hogy hiába töltötte be a 8 hónapot a Bazsi, egyenlőre maradjunk a 4-5 és 6 hónapos hamiknál, mert azokban olyan fűszerek is vannak, ami egy másik babának is megterhelő lehet, nem ám a Bazsinak, akinek gondjai vannak a pocival. A lényeg tehát az, hogy ma már Bazsi szépen eszik:-) Bár eleinte nehézségek voltak, de megoldottuk. A Peti szabadnapot vett ki kedden, mert akkor még csak úgy tudtunk enni, hogy lefoglaltuk egy kis játékkal, ez pedig egyedül nehezen megy. Az eredmény mára már önmagáért beszél, nem csak, hogy elérte a lefogyás elötti hat kilót, de ma már 6100 grammot mértünk, és 68 cm-t:-)

Az eredmények fele eddig meg is van. A vizeletében ismét találtak két korókozót, de mivel láza nincs ezért feltételezhetően csak szennyeződés, ezért plussz antibiotikumot nem kapott. A széklet eredménye még nincs meg, várhatóan hétfőn már tudni fogjuk azt is.

Történt még egy dolog a héten, ami nagyon meghatott minket. Már többször említettem, hogy több alapítványnak írtam segítségért. Voltak kisebb pozitív eredmények de nagy többségben elutasító választ kaptunk, vagy még választ sem. A héten, egész pontosan már múlt hét vasárnap megtaláltuk a Bazsi történetét egy alapítvány a Gyermekmentő Alapítvány főoldalán, amiben lehetőséget kínálnak, arra, hogy gyógyulásában segítsen, aki tud. A másik nagy meglepetés a mai napon ért bennünket. Egy ismerősünk felhívott, hogy a helyen, ahol dolgozik, érkezett egy levél, amiben a Bazsiról van szó...a betegségéről, és, hogy lehetőséget kínálak fel arra, hogy gyógyulásában, aki tud az segíthet. Ez az alapítvány az S.O.S Leukémiás Gyermekekért Alapítvány. Úgy gondoltuk megpróbáljuk a magunk módján viszonozni a segítséget és akinek csak tudtunk szóltunk, hogy adója 1%-át, ha persze nincs valami más konkrétum, akkor nekik utalják. Ez úton is szeretném megköszönni ezeknek az alapítványoknak, mellette a Démétér Alapítványnak is a segítséget, amit eddig is kaptunk és, hogy ilyen intenzíven az kisfiúnk gyógyulása mellett állnak!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése