2011 első napjai

2011. január 6

Nem volt egyszerű az elmúlt pár nap...telis telis tele, boldog de sajnos kevésbé boldog pillanatokkal is. Még csak fel sem ócsudtunk a szilveszteri forgatagból már vártak is ránk az új év megpróbáltatásai.

Annyira boldog vagyok ha arra gondolok, hogy a Bazsi jól van. Megint mintha semmi gondunk nem lenne és semmi rossz nem várna ránk. Persze nem rosszként kellene felfognom az egész transzplantáció kérdését, de ahogy közeledik az időpont, márpedig a mai telefonbeszélgetésem után az alapítványos Gabival egyértelművé vált, hogy közeledik ez az időpont, egyre nehezebben viselem. Pedig tudom, hogy ez egy lehetőség arra, hogy minden rendben legyen és egészségesen élhessen a fiam, tudom és mégis mikor arra gondolok, hogy a fiammal, akit napra napra, percről percre jobban szeretek bármi rossz is történhet, na abba bele tudnék örülni.
De térjünk vissza a mára. A Bazsi bőre csodálatos:-))) A sok sok hét szenvedés után olyan a pihe puha a bőre és nincsenek sebek, repedések, kiszáradás:-) Annyira boldogan tapasztalom, hogy a hangulatán is rendkívül sokat javított, hogy nem vakarózik egész nap. Próbálkoztunk sok féle krémmel de ahogy többször írtam is, semmi nem segített. Hála egy segítségnek, kaptunk egy olyan szűrőt, amit a kórházakban használnak. A kristálytiszta víz pedig meghozta hatását. Bazsi bőre olyan mint egy amilyennek kell lennie. Gyönyörű, selymes baba bőr:-)

A héten szerdán voltunk vérvételi kontrollon itt Pécsen. A vizelete utoljára már nem volt szignifikánsan problémás, a kóli ugyan még benne volt, de kis csíraszámban. Mivel Bazsinak azóta láza nem volt így csak a neutrophin számát akarták újra megnézni. A szerdai eredmény csodálatos volt...1500-as neutrophin számunk volt, szép vörösvérsejt és trombocitaszám mellett. Nem tudom mi az oka, de mindegy is. Régen volt már ilyen eredményünk, és nagyon örültünk neki:-)

A boldog napok azonban nem felhőtlenek sajnos még most sem. Van még egy keresztem, keresztünk, amit már évek óta cipelünk. Szerencsére itt van mellettem a Peti, aki mindenben támogat és segít. azt hiszem, hogy nélküle és a családom, édesanyám, nagyszüleim segítsége nélkül nem tudnám ezt végigcsinálni, hiszen még együtt élni is nehéz vele. Egy olyan dologról van szó, amiről eddig nem írtam, nem beszéltem, mert elnyomta az életem egyéb ms teendői, de sajnos rá kell jönnöm újra, hogy a problémák elől elmenekülni nem lehet, nem tudok. Vannak, akik ezt olvasva azt hiszem már sejtik miről van szó, az apámról. Nem titkolom, katasztrófa a helyzet. Röviden, de tényleg nagyon röviden a helyzet az, hogy apukámnál pszichiátriai betegséget diagnosztizáltak 4 éve, ami után alkoholista lett és mára teljesen leépült. Többször próbáltunk segíteni neki, több módon de próbálkozásaink sikertelennek bizonyultak. Annak az oka pedig, hogy napok óta megint nem írtam a blogra, az, hogy ismét kiéleződött a helyzet. Apukám öngyilkossággal fenyegetőzik nagyon durva lelki terrorral. Ma eljutottunk arra a pontra, hogy nem mehet tovább orvosi segítségre van szüksége. Felhívtuk az ügyeletet orvosi tanácsot kérve, akik az tanácsolták hívjuk ki a mentőt. Az egész procedurát végigjárva a történet vége az lett, hogy az ember hiába akar segíteni ha az illető nem akarja nem tudsz rajta, tehetetlen vagy. Az orvosok és a mentősök dobálóztak az üggyel. Mivel önként nem hajlandó bemenni a kórházba, csak rendőrt hívhatok aki felülbírálja a helyzetet. De mivel nem nagy késsel áll az ajtóba ezért valószínűleg nem fogják magára veszélyesnek titulálni így nem fogna semmit csinálni. Vagyis ha ő nem akarja, márpedig nem akarja, akkor én nem tehetek semmit. Még holnap felhívom az orvosát és beszélek vele, de azt hiszem ennél többet nem tehetek.

Ma újra elkezdtem olvasni a Titok könyvet. Azt hiszem nagy szükségem van a benne lévő POZITÍV GONDOLATOKRA!