Egy rendhagyó bejegyzés: Boldog születésnapot Bazsi!

Bazsi szombaton volt 3 éves és végre megtarthattuk azt a hatalmas nagy bulit sok baráttal, amit már szerettünk volna kezdetek óta de sajnos nem lehetett. Mondhatom remekül sikerült és, ami még fontosabb, Bazsi nagyon jól érezte magát...

Természetesen nem marad el az elmúlt két hét beszámolója sem, de most úgy gondoltam Bazsi születésnapja megér egy blogbejegyzést. Egész pontosan nem is a mostani helyzetről szeretnék írni, ezért is rendhagyó. Hanem szó szerint a  születése napjáról, a megszületéséről. Hátha egyszer ő is elolvassa majd.

Bazsi 2010 június 1-én született 13.35-kor, 2420 grammal és 48 cm-el. Ezek a születési adatok, de mi is van ennek a pár számnak  és dátumnak a hátterében.



A terhesség teljesen normálisan indult. nagyon megörültünk a hírnek, hogy babát várunk, mert már 1 éve terveztük, és végül sikerült. Nagy boldogságunknak a 30 hetes UH vetett véget, hiszen ott kiderült nagy baj van. A baba és én is veszélyben vagyunk mivel a lepény nem megfelelően működött, túlságosan koraérett volt, így nem látta el rendesen feladatát. Így kórházba kellett mennem és közel 2 hónapot töltöttem a Kora- és későterhes patológián az én kicsi babámmal a pocakomban. Szó szerint kicsi, mert akkor 1 kg-ra mérték.

Nagy szerencsénkre sokáig húztuk, mert bár koraszülést jósoltak mégis a 38. hétig kihúztuk. Azt gondolom ez volt a maximum, amit lehetett. Már hetek óta nagy félelemben éltem mert a mindennapi UH során szörnyülködve nézték a hasamban lévő egyre rosszabb állapotban lévő lepényt. Nem tudom mire vártak a 36. hét után, mert akkortól már tényleg csak pár 10 grammot hízott Bazsi. De végül egy hétfői napon, amikor Vizer doktor Úr vettet át az osztály, 2010. május 31-én, úgy döntött kezébe veszi a sorsunkat és másnap megindítjuk a szülést. Nincs már mire várni, innentől kezdve már csak rosszat teszünk ha várunk. Így hát nagy izgalommal feküdtem le és vártam másnap megláthassam az én kicsi babámat.

Minden ütemezetten, terv szerint ment. Reggel 6 órakor keltettek. megtörténtek a szüléssel kapcsolatos előkészületek és 07.45-kor elindultunk fel a szülőszobára. Pont a lifttel jött fel Peti, így együtt tudtunk bemenni. Egy egészen kicsi, szerintem a legkisebb szülőszobába raktak és a szükséges protokoll után bekötötték 8 órakor az infúziót és szép lassan elkezdett lefolyni az oxítocyn. Petivel találgattunk, hogy vajon hány órára fog megszületni. Arra már nem is emlékszem pontosan ő mit mondott, azt tudom, hogy én fél kettőt tippeltem, ami majdnem sikerült is:-)  Igaz ezt mindenki nehezen akarta elhinni mivel ilyen leletekkel azt mondták minimum 12 óra lesz. Szerencsére gyorsabban ment minden.

Emlékszem úgy 10 óra körül kezdődtek már az igazi fájások, addig csak elnevetgéltünk az egészen. Én bazsit is, mint most Magort alternatívan szerettem volna szülni, de rábeszéltek, hogy kérjek mindenképp fájdalomcsillapítót mivel  a rossz lepény miatt, az jobb ha van. Amikor elértünk arra a pontra, hogy kérhettem volna az epidurálist, közölték mégsem kaphatok mivel Lidocain érzékeny vagyok. Így hát maradt a gáz, de azt így utólag már nem ajánlom senkinek. Bár eleinte poénos volt, főleg mikor Peti megmutatta hogyan is kell azt igazán szívni, mert valahogy rossz volt a technikám. Hát ő akkor elég viccesen festett:-)

A fájások nagyon erősek voltak és a gáztól el is ájultam. Sok időre minden elhomályosult és az volta  legrosszabb, hogy fel sem kelhettem mivel a lepénynek az volt a jó, ha egy helyben maradok. Így még csak fel sem ülhettem, ami még jobban felerősítette a fájásokat. Végül teljesen elvesztettem az eszméletem és arra tértem magamhoz, hogy 5 szülésznő és  a doktor Úr van körülöttem a Peti pedig felettem sír, hogy térjek magamhoz mert gond van, a kicsi elakadt és a szívhang lassul. Akkor éreztem minden maradék erőmet össze kell szednem, és végül a doktor Úr segítségével Balázs a világra jött. Nem sírt és a színe is nagyon csúnya volt, így rögtön elvitték, még csak rá se nézhettem egy pillanatra sem. Apa persze rögtön utána ment de őt is visszaküldték. Nagyon idegesek lettünk, de végül felsírt.

Egy kis idő után betolták és két kis fekete gomb szemével nézett rám és ijedten szemlélte a világot...

akkor még nem tudta sem ő sem mi, hogy mi vár még ránk.

Sokáig nem értettem, amikor más gyerekek szülei mondták nekem, hogy nem értik, hogy bírtam , bírtuk ezt az egészet. Most, hogy egy egészséges és csodálatos terhességet, mondhatom szülést végigcsináltam és egy egészséges gyermeket nevelek, már értem. Visszatekintve én sem értem, hogy bírtuk ezt az egészet. Sokszor a legcsodálatosabb pillanatok maradtak meg úgy ahogy az mégsem lett teljesen csodálatos.

De akárhogyan is nézem, és néha akármilyen nehéz is soha senkire nem cserélném el Bazsit és boldog vagyok, hogy én  lehetek az Anyukája ennek a kis csoda gyereknek.

Ez hát rövid története a születésednek kisfiam, remélem egyszer saját magad is elolvasod ezt.

Még egyszer boldog 3. születésnapot neked!!!