Már megszokott érzések párosultak bennem ennek a hétnek a kezdete előtt, izgultam és egyben féltem is, hogy mi lesz az első napon és azután, amikor Bazsi végre átlépheti a bölcsi kapuit...
Ha hétfőn kezdtem volna írni a blogot, most valami hasonlót olvasnátok: "Bazsi egészen jól veszi az akadályokat. Bár a korlátokat nehezen tarja be, ami más gyerekre is igaz, de ősszességében sokkal jobban ment minden mint, amire számítottam." Sajnos a kezdeti pozitív irány és a lelkesedés is kicsit alább hagyott a hét vége felé.
Kedden Budapesten voltunk kontrollon, ahol egyébként mindent rendben találtak, bár ismét immunglobulint kell nézni Bazsinak mert az utolsó alkalommal kicsit alacsonyabbak voltak az értékek mint kellett volna. A neurológus pedig azt mondta egyenlőre vele nincs semmi dolgunk, mivel az autizmus megállapításával átadja Bazsit azoknak, akik most foglalkoznak vele. Tehát nagyjából minden rendben ment, bár nagyon elfáradtunk aznap, mind a négyen.
A keddi és szerdai nap kimaradt a bőlcsödei beszoktatásból de csütörtökön folytatódott tovább, minden a maga útján. Reggel itthon összekészülünk majd irány a Nagymamám, akinél Magort és cuccainkat lerakjuk és 9.30-ra megyünk be a bölcsibe. Az előtérbe cipőt váltunk és a kis szekrényünkbe, rajta zászló jellel betesszük kis motyónkat, majd irány a csoportunk. Idáig minden szépen simán megy, innentől pedig nem...
Bazsinak hatalmas frusztrációt okoz a folyamatos korlátok betartása a sok-sok inger feldogozása mellett, ami hirtelen éri. Mik is ezek a korlátok? Benn a két csoport egybe van nyitva egy elhúzható ajtóval, ami mindig el van húzva de amin nem mehetnek át a gyerekek, egyik csoportból a másikba és nem is hozhatnak át játékot. Kinn az udvaron a helyzet tovább fokozódik. Az összes csoport egy nagy közös udvaron van, de mindegyiknek meg van a maga helye. Egyik helyről a másikra nagyon nem mehetnek át a gyerekek és természetesen játékot sem hozhatnak át. Na most! Az én kisfiam természetesen fittyet hányva a szabályokra, megy amerre lát és persze játszik azzal, ami éppen a kezébe akad. Nem érti mi az a közös játék, mindent magának akar. Persze másik csoport nevelőjétől erőteljes leszúrásban részesültem, hogy vigyem már át a gyereket oda, ahova tartozik és plusz figyeljek oda mert agresszív a gyerekekkel, amit a mi nevelőnk, Reni lerendezett, de ami azért elgondolkodtatott azon, hogy, mit is kellene csinálnom, és azt persze hogyan.
Szóval az események sűrű áradatában csütörtökön eljutottam odáig, hogy megfogalmazódott bennem nem jó helyen vagyunk. Tudom, hogy Bazsira nem lehet felkészülni és itt nem is erről van szó, de amit Reni is észrevett, hogy sem helyileg sem, szakember tekintetben nincs felkészülve ez a bőlcsöde , olyan gyermekek fogadására, mint amilyen Bazsi is. A hozzáállás részben tökéletes, mert tudom Bazsit nagy szeretettel fogadták, főleg Renin látom, de sajnos ez nem elég. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a bölcsiben egy gyógypedagógus van, pedig Bazsi nem az egyetlen autitsa vagy SNI kisgyermek ott. Az csodálatos dolog, hogy hetente kétszer kijárnak a koraiból és egy külön teremben foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel de ez nagyon kevés. Véleményem szerint legalább egy gyógypedagogusra, vagy legalább is autista és SNI gyerekekhez értő személyre volna szükség csoportonként. Arról nem is beszélve, hogy a hely kialakítás sem a legmegfelelőbb. Mert ahogy azt Pesten is mondták ezeknek a gyerekeknek szinte egy 24 órás fejlesztés kellene, ezért kell a szülőket is kiképezni. Amit már kezdek érteni így közel egy hónap, de csak kezdem. Amiket olvasok, vagy amiket mondtak Pesten egyértelművé teszi bennem, hogy nekik csak annyi kell, hogy valaki értsen hozzájuk és megfelelően kezelje őket. És akkor minden sokkal simábban megy.
Félreértés ne essék nem szidni akarom a bölcsödét, egyszerűen csak tapasztalataimat írom le és észrevételeimet.
Persze nem adjuk fel. Az álláspont egyenlőre az, hogy megyünk a héten is, igaz csak hétfő, kedd, szerda mert csütörtökön kezdődik Bazsi PECS képzése. Bízok abban, hogy működni fog a dolog, de, hogy őszinte legyek, ha így marad továbbra is a helyzet nem adok sok reményt arra, hogy Bazsi be fog tudni szokni. Hogy akkor mi lesz? Még nem tudom, de biztos , hogy addig megyek még nem találok egy olyan helyet, ami Bazsinak jó lenne, mert muszáj gyerekek között lennie és szoknia őket, szocializálódni.
Azért szomorúan tapasztalom mindezt és egyenlőre nem tudom mi a jó megoldás. Most kezdem átérezni azt, amiket eddig olvastam szülői véleményekről, hogy bár próbálkozik a társadalom minden szinten, de nem elég. Nagyon kevés olyan hely, ember és lehetőség van, ami segíthet egy ilyen helyzetben. Tényleg egyedül van a szülő ezzel a problémával, kivéve az olyan apró segítségeket, amiket mi is kapunk a korai fejlesztőben vagy szülő tréningeken. Egyébként old meg magad! Lehet, hogy az a sorsom, hogy én lépjek valamit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése