Az elmúlt időszak legfőbb eseménye, hogy ismét eltöltöttünk egy hetet Pesten, hogy Bazsi kaphasson egy újabb intenzív 6 napos kezelést. Utóbb Apával voltunk de mivel szabadsága véges és munkahelyén szükség van rá, így Peti anyukája jött velünk, akinek ez úton is még egyszer szeretném megköszönni odaadó segítségét. Nem győzök elég hálás lenni, mert ez most nélküle nem sikerült volna. Köszönöm!!!
E mellett szeretnék még egy embernek köszönetet mondani, aki biztos vagyok benne olvassa ezeket sorokat és akinek a segítsége nélkül szintén nem jöhettek volna létre ezek a kezelések és a közeljövőben Bazsira váró kezelés sorozatok. Így név nélkül is nagyon Köszönjük!!!
Minden reggel Bazsival metróval és villamossal átvágtunk a városon , hogy Tibához odaérve Bazsi megkaphassa a kezelést, amire szüksége van. Örömmel töltött el a látvány, hogy Bazsi minden alkalommal már szinte ugrott ki a babkocsiból és Tibával kézen fogva menetelt befelé a rendelőbe, mint aki tudja erre szüksége van. Közel 1 óra hosszat Bazsi mozdulatlanul fekszik Tiba kezei között, legalább is nem hallom az ellenállását kintről, csak azt ahogy saját kis nyelvén magyaráz neki. A kezelés maga már nem tudom hogyan zajlik,nem látom, nem vagyok benn de nem is kell, hogy tudjam, ez az ő titkuk, a lényeg csak az amit utána látok és amit utána tapasztalok én és mindenki körülöttem.
Napról napra, mióta hazajöttünk úgy érzem Bazsit lassan visszakapom. Nem tudom pontosan ezt az érzést megmagyarázni és lehet, hogy bután is hangzik de ez a legjobb szó rá, Bazsi lassan mintha visszatérne közénk. Emlékszem amikor a transzplantáció lezajlott akkor is hasonlót éreztem, csak akkor fizikailag most pedig inkább szellemileg, lelkileg.
Amikor 4 hónaposan megtudtuk Bazsi beteg azt mondták, nem éri meg a 2 éves kort. Amikor kiderült transzplantálni kell azt mondták nincs több mint 20 %-a ahhoz, hogy túlélje az egész folyamatot. Bazsi pedig túlélte és nem is akárhogyan, de végigcsinálta. Megmutatta a világnak és nekünk, hogy bízzunk benne, mert ő képes rá. Akkor visszakaptam a fiamat, újra úgy éreztem biztonsággal velünk van, nem veszíthetem el. Bár akkor úgy éreztem mintha kicsit kicserélték volna, ami tulajdonképpen így is történt, hiszen újjászületett, de velünk volt, majdnem egészségesen. Aztán szép lassan ahogy növekedett vettük észre Bazsival nincs minden rendben, sokszor olyan, mintha nem is itt lenne, hanem valahol máshol egy másik világba. Kicsit olyan volt mint aki fizikailag itt van de lelkileg valahol máshol. Csak nagyon ritkán láttam rajta egy-egy tiszta pillanatot, amikor tudtam biztosan jelen van. Gyanakszanak és találgatnak orvosok és mi is minden félét, hogy agyi problémák vannak, meg autizmus gyanús, vagy figyelési és észlelési zavaros és még sorolhatnám. Persze ez nagyon jó hiszen tudjuk milyen irányba menjünk tovább. De ezek csak szavak, definíciók, amik közé akarjuk szorítani a problémát. A lényeg azonban az, amit Anyaként érzek, hogy Bazsi szép lassan tér vissza közénk. Elmondhatatlan az érzés, ami biztosan furcsa mert sokan nap, mint nap ezerszer átélnek, hogy a fiam a szemembe néz, amikor megkérem nézzen rám, vagy amikor odanyomja a száját, amikor puszit kérek, vagy ahogy olyan nagy szeretettel ölek meg, amit eddig nem tapasztaltam, amikor megkérem csináljon valamit és megcsinálja, vagy amikor először velem együtt játssza a mondókát és élvezi. Ezek fantasztikus pillanatok és ilyenkor látom, hogy itt van velünk. Nem tudom jobb példákkal szemléltetni az érzést amit érzek. Mindezekért rendkívül hálás vagyok Tibának, hogy segít minket ezen az úton előre.
Remélem jó úton járunk, legalább is most ezt látom, és hamarosan Bazsi teljesen megbocsátja nekünk, hogy "belekényszerítettük" egy ilyen nagyon kemény megpróbáltatásba, mint a transzplantáció, és rájön az élet gyönyörű szép és nagyon sok minden vár ár ami csodálatos.
Én Anyaként pedig továbbra is, nem feladva semmit és teljes bizalommal maradok támogatóként a háttérbe, bízva a legfontosabba, hogy fiam egy nagyon boldog és teljes életet élhet. Szeretlek Bazsi!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése